Az Örkény Színház által színpadra vitt előadás sok szempontból rendhagyó. Ahogy a címében is hirdeti; a magyar irodalom kötelezőként elkönyvelt rigmusai kerülnek porondra a megszokottól eltérő módon. Hisz a sokszor félreértelmezett, százszor ismételt sorok most nem száraz egymásutánban érkeznek, hanem egy nagy ívet bejáró, a spektrum számtalan színét megmutató, korántsem hétköznapi interpretációban.
Egy parasztház tornácára csöppenünk, amelynek ablakaiból, kiszögelléseiből, árnyékaiból csendülnek fel a mindenki számára ismerős gondolatok. Azok az alkotások, amik közös tudásunk, irodalmunk jól, vagy kevésbé jól ismert kincsei, melyek elsajátításával mind megküzdöttünk. Voltak azon szerencsések, akik pillanatok alatt örökre elméjükbe, szívükbe vésték a poémákat, s voltak olyanok is, akik verejtékkel küzdve magoltak szüntelen. Egy biztos, mindannyian kapcsolódunk a költőóriások alkotásaihoz. A színészek mesteri adaptációja mellett talán ez a közös tudás teszi olyan lehengerlővé, unikummá az előadást.
A Várady Szabolcs által kiválasztott verseket Mácsai Pál rendezte csokorba, finom átmenetet hozva létre a hangulatok között. Bár az érzések hullámzóak, s számtalan színnel, árnyalattal kecsegtetnek, mégis egy rendkívül könnyen tovasikló folyamatot kapunk eredményül. Ezt bizonyítja az is, hogy a több, mint két órán át tartó produkció minden percben a székhez bilincsel, újra és újra lenyűgöz. A több mint száz magyar verset magába foglaló csoda teret enged Csokonai, Petőfi, Arany, Ady munkásságának, de hallhatjuk Kölcsey, Vörösmarty, Babits és Pilinszky verseit is. A századokon átívelő antológia lehetőséget ad a tizenhét nagyszerű művész brillírozására, eddig ismeretlen oldaluk, tehetségük megcsillogtatására. Képesek könnyeket csalni szemünkbe, olyan mély és megrázó egy-egy hazafias gondolat, vagy oly’ esetlen egy-egy szerelmes szó. Esetleg olyan valós Für Anikó altatása, vagy humoros a betlehemi királyok, Gáspár, Menyhért, Boldizsár (Csuja Imre, Gálffi László, Znamenák István) kalandja, mely során érthetetlen módon elfogyott az összes főtt kolbász… Netán fájdalmas, mint Debreczeny Csaba (vagy inkább Ady) elbocsátó szép üzenete.
Az előadás során számtalan kérdésre kapunk választ. Kiderül, hogy merre vágtat Edward király? Hogy miért nő a fű, ha majd leszárad? Vagy, hogy mit álmodott Dsuang Dszi? Humor, szerelem, öröm és bánat, élet és halál mind remek arányérzékkel, egymásba fonódva kapnak helyet a poros tornácon.
A könnyednek tűnő, mégis rendkívül feszített rend alapján zajló váltások egy perc lankadást sem engednek figyelmünknek, tekintetünk néma parancsnak engedelmeskedve a történéseket mustrálja.
Az egyszerű, letisztult díszlet (Izsák Lili) további nagyszerű érzékről tesz tanúbizonyságot, hisz a puritán megjelenés teret enged színészeknek és különböző korokból felcsendülő verseknek egyaránt, nem befolyásol, segíti a befogadást. Ehhez társul a költők megismertetését szolgáló formabontó megoldás is, utat engedve az érdeklődőbb nézők ismeretgyarapításának is.
Minden korosztály számára kötelező darab a költészet napja alkalmából színpadra állított lebilincselő, magával ragadó, fergeteges előadás. S hogy mindössze ennyi lenne az összes meghatározó magyar költemény?! Kevéssé hiszem! Várjuk a folytatást!
