Kifejezetten inkorrekt dolog atombombával háborúba menni. Főleg, ha négy is van belőle. Hiszen már a tényleges ütközet előtt elkönyvelhető a kimenetel: totális győzelem várható. Az ellenfélnek egyáltalán nincs esélye. A hatósugár nagy kiterjedésű. Mindenki áldozatul esik.
Horgas Ádám, rendező sem bízta a véletlenre. Kíméletlen. Győzelemre hajt. Csatasorba állítja az odaadásba szinte belerokkanó Bereczki Zoltánt, a butácskának titulált, de sokszor ösztönös bölcsességgel megáldott Ágoston Katalint (eredetileg Földes Eszter- a szerk.), a támogató barátként tetszelgő Seress Zoltánt, és a borzalmakból hazaérkező, külső és belső sebesülésekből egyaránt gyógyuló Pokorny Liát. Kezdődjön hát a testi-lelki háború!
A darab előzményeit összefoglaló, a színház előterében vetített videó már az előadás elkezdése előtt segíti a nézők ráhangolódását. Megismerhetjük a szereplőket, emellett pedig rálátást kapunk a történet téri-idői dimenzióira.
Ezt követően a felszínes ismeretek konkrétumokká válnak. A kezdeti jelenet során nyomon követhetjük a szíriai borzalmakat átélő, komoly sérüléseket szenvedő fotós, Sarah (Pokorny Lia) hazaérkezését. Sarah testileg-lelkileg meggyötört, minden pórusából a fájdalom, a megkeseredettség, a szarkazmus árad, hurrikánként söpör végig mindenen és mindenkin, mit sem törődve a maga után hagyott kárral. Lia játéka parádés. Tűpontosan viszi színpadra azt a kifejezetten kellemetlenkedő, elutasító jellemet, akit abszolút antipátia övez, s karaktere iránt csak az a néhány röpke, szinte öntudatlan pillanat képes szimpátiát ébreszteni, amikor végre hajlandó leengedni a fegyvert, és megmutatni lágy, mély sebekkel szántott lelkét.
Sarah kedvese, James (Bereczki Zoltán), aki újságíróként szintén megjárta a Közel-keleti poklot, így állandó féltő, szerető empátiával képes reagálni társa minden rezdülésére. Megértő, figyelmes – néha talán túlzottan is gondoskodó, igyekszik mindenben Sarah kedvében járni, enyhítve ezzel a nő fájdalmait. Zoli, játéka során ismét bizonyítja, hogy képességei bőven túlmutatnak a táncos-zenés "mókázás" műfaján. Remek érzékkel nyúl a karakterhez, tökéletes hitelességgel játsza az odaadó szerelmest, aki mindent megtesz a másik igényeinek kielégítésére, akkor is, ha ehhez önmaga kívánalmait kell háttérbe szorítania.
Megismerkedünk Sarah és James közös munkatársával, Richarddal (Seress Zoltán), aki igaz barátja mindkettőjüknek. A szerkesztői feladatokat ellátó férfi őszinte érdeklődéssel és segítő szándékkal fordul az egyelőre nehéz helyzetben lévő szerettei felé, igyekszik aktívan részt vállalni, osztozni jelenlegi életük nehézségeiben. A borzalmak bekövetkezése utáni első látogatásakor bemutatja új kedvesét is, a rendezvényszervezőként tevékenykedő Mandy-t.
Mandy (Ágoston Katalin), egy rendkívül fiatal, bájos lány, aki életkorából, és naivitásából adódóan sokszor csak fut az események után, egy buta kis fruska benyomását keltve. Karaktere tökéletes ellentmondásban áll Sarah-éval. Fecseg, és csacsog, látszólag érdektelen témákról, ám egyre többször derül fény jó lényeglátására, frappáns gondolataival rendre meglepetést okoz.
Így kapcsolódik hát a négy egyén élete, hatva egymás felfogásmódjára, elgondolásaira, világlátására. A szálak bonyolódnak, terítékre kerülnek, eddig ki nem mondott sérelmek, mindenki változik, a különbözőségek kiéleződnek. Az előadás bővelkedik a zseniális színészi játékokban, az ellentétes karakterek által generált feszültségekben. A szünetek, a tekintetek, a megmozdulások mind csak sejtetnek, homályos előrejutást biztosítva a végkifejlet felé.
Mert ez a darab nem ad válaszokat, de kérdések millióit veti fel mindannyiónkban. Kíméletlenül zúdítja ránk őket, alig hagyva időt a fellélegzésre. Boncolgatja a felelősségvállalást, a női-férfi szerepeket, az önzés és önfeladás ellentétét, a világ aktualitásait érintő témákat, s teszi mindezt a legnagyobb őszinteséggel, mindenféle sallangtól, társadalmi kötöttségektől mentesen. Mindemellett pedig remek arányérzékkel dolgozik. Nem célja, hogy halálos kimenetelű sebet ejtésen. A folyamatosan fenntartott feszültséget az agresszió verbális megnyilvánulásaival, a néha közbeékelt poénokkal igyekszik feloldani, katartikus élményt okozva ezzel a nézőben. Célja azonban a mély, eddigi, magabiztosságtól elvakult, öncélú elveket képviselő világnézet megrengetése, egy olyan sérülés előidézése testen és lelken egyaránt, mely tartós, eredményes változást okoz.
Az első pillanattól kezdve a székbe szegez, bevonódást követel, passzivitást nem tűrve dolgoztat, gondolkodásra ébreszt. Feladatunk van a helyzetekkel, a karakterekkel, az általuk implikált érzésekkel. Zseniális rendezés, hisz:
Megrázó, mégsem hatásvadász. Pontos, mégsem szőrszálhasogató. Lesújtó, mégis felemelő!
